Privé

Korszakalkotó felfedezést tettem most este a kocsiban.
Van magánéletem.
Olyan, amiben a barátnőm férjhez megy, s egy másiknak másért szeretnék részt venni az életében. Szép, könnyű, nehéz, szép.
Olyan, amelyben vannak kudarcaim, kudarcaink, melyeket fel kell dolgozni.
Olyan, amelyben kimondhatom és elfogadhatom, hogy kiléptem egy kapcsolatból, azért mert rájöttem, vakon akartam hinni a biztonságért cserébe és elfogadhatom azt az életet és örülhetek annak, amit cserébe kaptam.
Olyan, amelyben fejfájásig szorongom magam, mikor először bringával megyek munkába, de ezt akartam régen és azt is elfogadom, ha esetleg nem fog menni.
Olyan, amelyben vannak terek, emberek, érzelmek, ablakon berepülő flóra, gangon éledező fauna.
Melyben szomszédom Sándor, aki szereti a virágokat és beépített térfigyelő egység, Izidor, aki alkoholista.
Olyan, amelyben érdemes jelen lenni és mindamellett olyan, melyben az anyámnál felejtem a cigimet és de csak akkor veszem észre amikor bekészítve a pohár Irsai Olivéremet le akarok ülni megírni ezt az akár szentimentálisnak is nevezhető postot.

Ma

Elférek a tenyeremben.

Parfois

A fájás a fejemben az enyém. A mások fájdalma és bizonytalansága nem az enyém, de az érzés a részemmé válik.
Válok résszé, hömpölygő egésszé, egészben magamnak, egészen másé. Tükörben nézve minden rezdülést, a távolítás vágyával, belülről sajogva.
Néha nem vagyok vicces.
Néha nem vagyok kedves.
Néha nem vagyok szép.
Néha elhiszem.
Néha elsírom.
Néha kinevetem.
Néha beengedem.

Megvagyok

Leépítés, bővítés rovat

Izgalmakban gazdag, állásokban deficites hetet zártunk, de mindenki jól van.
Nukleáris családunk bővítését tervezzük. Egy papagájjal.
Addig meg egy jó hekk a Rómain.

Nem szeretem

Amikor hülyét csinának a pülssállatokból. Furcsa hákli. Belátom.
Szóval azt nem szeretem, ha mondjuk egy kutyának sálja van.
Mert ha például nyár van, akkor bizonyára melgíti őt plusszba az a sál az eredendő plüssön túl.
Van például egy mikulásnyulam.
Van neki mikulássapkája, meg piros sál a nyakában.
Na ez például teljes hülyecsinilás, mert Mikulás csak egyszer van az évben,
ő meg arra van ítélve, hogy egész évben ebben a fura jelmezben parádézzon.
Ezért szépen leveszem róla, hogy ne érezze idiótának magát.
Most van egy sálas kutyám is és gondoltam, hogy így kitört a kánikula, megszabadítom ettől a teljesen felesleges ruhadarabrtól.
De rá van varrva.
De nem adom fel, szépen lefejtem róla.
Nehogymá'.

Nem lehetne

Hogy valaki, mondjuk például én magam, megmentsen saját magamtól?
Hogy ne fárasszam ronggyá magam, meg azt, aki velem van?
Hogy ne mindig (igen és mindig, mert vannak minták), ne ugyanaz legyen a koregráfia?
Hogy egyajelszótartósbéke helyett ne az legyen a jelszavam: menekülj, ha szeretnek?
De bizonyára jó lenne.
Addig is maradok ON, ki lehet kulcsolni az összes összefont ujjakat.
És már csak egy kérdésem van. Hova tűnt a sportmelltartóm?

Hétvége képekben rovatunk következik

A nap a piacon indult, ahonnan lett virág vázába:


Meg másik virág vázába:



Meg mézecske ültetni való:



Meg bazsalikom, meg menta, meg citromfű ültetni való:



A kéz, amely a mentát basztatja:


A piac és az ültetvényezés között hathatós polcreform esett meg:


Majd képek kerültek a falra:



Jutalom a nap végén, jéghideg eprecskék barnacukorba forgatva:



Van még egy lábáztatós kép is, de az túl intim.
Vasárnap aztán voltunk WAMP-on, meg pikniken az este végére pártot alapítotattunk, de nem kell túl komolyan venni minket, mert egy hónapja meg vallást, igaz, egy másik társasággal és véletlenül az utcában parkoló kocsiban -amely a haverunk kocsija volt -maradt a Delta című film kópiája, na pont az, amit Cannes-ban is vetítettek, szóval mozgalmas hétvége volt, nem vitás.
És tulajdonképpen jobb lenne, ha egy munkahét négy napos lenne és három nap meg hétvége.
Azóta meg remény van csak, hogy nem purcant meg a bojler, minden esetre ma reggel én lábosban melegített kádvízben fürödtem és kis műanyag küblivel öblögettem a fejemről a sampont.

Hit

Ja, meg még arról is akartam írni, hogy hiszek. Hiszek abban, hogy a hat éve meglévő mentám és oregánom ebben az évben is újra kihajt, a ridegtartás dacára. Tegnap menekítettem vissza őket a az ex-balkonról. Pillanatnyilag reménytelenül néznek ki, de mondom, én hiszek. MD szerint az lesz a biológia csodája.

Ballada a lányról, aki nem ébred fel

Egy hete. Egy hete tulajdonképpen kinyitom a szemem, rituálék és rutinok mentén kávét iszom, reggelizek, tusolok, sminkelek, de nem ébredek fel. Ha kiesik egy hétvége pihenés szempontjából - ahogy történt ez most, hisz nyílt terepen programszervezve, beszélgetéseket moderálva vertem magam két napig a körömlakkgyár színeiben - akkor jön a kóma.
Kint pedig határozott madárcsicsergés, várnak a balkonládáim, mézecskét kell szerezzek, meg virágföldet. Próbálom felszívni magam. No meg a WAMP-ra is ki szeretnék menni végre. Sűrű a program, én mondom, bár minimum egy mexikói hullámmal ünnepelném a vért, ha eltalálna végre az agyamig.