Privé

Korszakalkotó felfedezést tettem most este a kocsiban.
Van magánéletem.
Olyan, amiben a barátnőm férjhez megy, s egy másiknak másért szeretnék részt venni az életében. Szép, könnyű, nehéz, szép.
Olyan, amelyben vannak kudarcaim, kudarcaink, melyeket fel kell dolgozni.
Olyan, amelyben kimondhatom és elfogadhatom, hogy kiléptem egy kapcsolatból, azért mert rájöttem, vakon akartam hinni a biztonságért cserébe és elfogadhatom azt az életet és örülhetek annak, amit cserébe kaptam.
Olyan, amelyben fejfájásig szorongom magam, mikor először bringával megyek munkába, de ezt akartam régen és azt is elfogadom, ha esetleg nem fog menni.
Olyan, amelyben vannak terek, emberek, érzelmek, ablakon berepülő flóra, gangon éledező fauna.
Melyben szomszédom Sándor, aki szereti a virágokat és beépített térfigyelő egység, Izidor, aki alkoholista.
Olyan, amelyben érdemes jelen lenni és mindamellett olyan, melyben az anyámnál felejtem a cigimet és de csak akkor veszem észre amikor bekészítve a pohár Irsai Olivéremet le akarok ülni megírni ezt az akár szentimentálisnak is nevezhető postot.