2010. augusztus 27., péntek

Tenger

Nem tudom, miért van bennem eza szakadatlan vágyódás. Vágyódás, hogy máshol éljek, hogy a délutáni séta alkalmával a tengerparton bandukolhassak.

Lehet, hogy az egész hülyeség, hogy megbolondulnék, de már ha a képeket nézegetem, érzem a sós, párás levegőt és menni szeretnék.


2010. augusztus 11., szerda

Hogyaza virágnyelv

Itt most elég akkor, talán mégis.
Most kész, lent vagyok, ülök a földön, csókolom.
Nehem, nem szülésutáni, nem a gyerek, nem a be vagyok zárva.
Szülés után nem voltam túl fitt, gondoltam normális, szülés, szoptatás, ilyen ez, regenerálódni kell.
Volt mellgyulladás, meg egyéb hidegrázások. Kivizsgáltak, hoztam is ajándékot alapon nem találták, mitől lehet a bármi.
Vashiány az van jókora, azért szédelgek, majd megerősödöm, szevasz. Türelmes voltam, isten bizony, magamhoz képest meg de pláne.
Közben az ízületeim egyre jobban bedurrantak, mondták, simán elmúlhat magától, lehet, hogy valami fertőzés volt, ami már mindegy is és ettől most azok fájnak.
Jó. Legyek türelmes. Vagyok. Gyógyszer ugye nuku, vagy minimál a szoptatás miatt, de mondjuk reggel nem bírok felkelni az ágyból.
Közbe szégyelltem magam, mert a szülés után kaptam egy jól irányzott levelet az anyósomtól, hogy próbáljam meg jobban összeszedni magam, hogy D-nek ne kelljen miattam annyit aggódnia.
Azóta igyekszem nem panaszkodni, csak egy embernek és közben lelkiismeretfurdalásom van, hogy ezt így leírom, meg, hogy őt terhelem. Mert csak őt tudom most.
Közben nem tudom már ezt sem szépíteni, anyámat is elhagytam valahol a kanyarban, vagy ő hagyott el minket, már ezt sem tudom, csak untam, hogy a saját blogomban nem írhatom le azt, ami nyomja.
Ez nyomja.
Közben elverekedtem egy frusztrált reumatológushoz, aki most azt próbálja kisütni, hogy teljesen reumás vagyok-e (és, szó szerint idézek: fogadjam el, hogy ezzel a betegséggel kell leélnem az életem), vagy csak reagáltak az ízületek és szépen nyugvópontra fog jutni az egész cucc...De ő most az életemvégéiges variációra tippel. Ezt most köbö egy órája. Közérzetem kitűnő.
Szerencsére egy ortopéd doki barátom megnyugtatott, hoyg egyrészt nem eszik olyan forrón, másrészt az ORFIs reumatológusok mind frusztráltak, harmadrészt meg majd ő jól megnézi a leleteimet.
És ebben az egészben a gyerek a legjobb, ez tényleg nem egy ilyen töltet nélküli bájolgás, miatta tudok fel-felállni újra és újra.
Basszameg.

2010. augusztus 10., kedd

Örjítően

Apró talpú, kicsinyke kis Umpalumpák toporzékolnak a halántékomon...

2010. augusztus 9., hétfő

Egyedül

Be kell ezt vallani, olyan ez.
Egyedül érzem magam. Nem családilag, az más, az nagyon jó. Még azt sem mondanám,
hogy barátilag, mert vannak barátaim, akikkel mindenféléről tudok továbbra is beszélgetni, túl a fogzáson és a hozzátápláláson.
Kismamatársam nincs, akivel mondjuk el lehet menni sétálni, lehet rötyögni a nehezeken ésatöbbi.
Pedig teljesen nyitott vagyok, barátkozom, beszélgetek, ami kell.
De folyton csak a babakocsiba való bebámulás megy, aztán felhúzott orral tovagyaloglás.
Persze, vannak kedves ismerős hasonlóak, de ott már vagy több a gyerek, vagy nagyobb, vagy távolabb laknak. Vagy.
Biztosan lesz ez jól, nem aggódom, csak ez most úgy kikéretőzött.