Nyál

A december a nyál hónapja. Minden kommunikációs csatornán dől és beborít mindent.
Egy kicsit lehangol, hogy ebben a buliban részben én is benne vagyok, de igyekszem elhatárolódni.
Szombaton rájöttem, hogy talán a könnyű fizikai munka tud kilendíteni jelenlegi állapotomból, meditatíve tudok például tapétát tépni és vakarni é utána jobb. Illetve közben is.
Pihentetően hat rám egy fal hosszú és megfeszített bámulása. Talán mert nincsenek rajta betűk és nem írja ki, hogy "új üzenete érkezett".
Rengeteg dolgot kéne elintéznem, de ezekbe mindig belebonyolódom és elért a hitelválság is.
A régi gépem egyrészt túszul esett, másrészt mostoha sorsát megérezve most be sem akar kapcsolni, ezért nem érem el az internetbankomat (nekem ilyen régi chipkártyás őrületem van) és nem tudom utalni az esedékes mindeneket.
Megoldási lehetőségek persze vannak, de egyik macerásabb, mint a másik.
Nem is szedálom tovább magam az ezen való gondolkodással, inkább kiteregetek, az a biztos pont.

Mindig történik jó is azért:

Legyen vidám is

Mielőtt beleszédülök a saját borongásomba...

Színre szín, számra szám

Akkor most a felvágós rész után jöjjön a közhelyes. Elengedni kéne. Ennyi. Itt ki is merül a közhely. Görcsös feszülésben van minden idegszálam rengeteg mindent kombinálva. Időt, helyet, embereket, gazdasági válságot, fekete januárt, meg mindent. Ezt így egyszerre próbálom behúrozni az agyamban. Kábé mint a számos összehúzós színezőket gyerekkoromban. Nos, nem megy. Maradnia kell tehát az elengedésnek. A trükk az, hogy ezt persze nem lehet akarni, amúgy görcsösen. Így muzsikál a közhelykör.
Píszendlávendfrítibet.

Nézz balra!

Ott egy sváb...

Ki kéne tenni, be kéne zárni, be kéne venni

Talán ki kéne tenni a megtelt táblát, úgy kábé az agyam környékére és a lelkem bizonyos szeletkéire.
Be kéne zárni az életemnek egy részét, azt hiszem és új könyvet nyitni.
Vagy be kéne venni a leszaromtablettát.
Az a baj, a leszaromot már szedem, Búgótól kaptam egy évre elég adagot, nem segít.
Magamon kell valahogy.
Eddig ment, most is fog, csak nem tudom, mennyi idő.

Felvágás újra

Bocsánat. Ilyen hangulatban vagyok. Szóval ember tényleg szolgálati útra ment, az elébb röppent ki az ajtón. És akkor eszembe jutott, hogy kéne neki szendvicske az útra. Aztán az is eszembe jutott, mennyivel jobb lenne a szendvicske házi sütésű zsömléből. Teljes kiőrlésű, meg minden. Nyugi, nincs nálunk egészségterror, kimondottan ezeket szereti.
Úgyhogy le is gyártottam és most langymeleg zsemlékkel a hóna alatt vágott neki az útnak.
Aztán még arra is rájöttem, hogy geci kis anti-gasztroblog vonulatot csempésztem ide, mert mindig írom, hogy helyretyutyutyu, de recept nuku.
Ezért most íme a zsömle receptje:

Hozzávalók :

• 500 gr tönkölybúza
• 300 ml hideg víz
• 20 gr élesztő
• 1 TK akácméz
• 2 TK kristálysó
• 1 EK olíva olaj

Elkészítés:

Először az első négy összetevőt alaposan összegyúrjuk. Kézzel 10 percig, dagasztógéppel 5 percig dagasztjuk. A végén jön hozzá a só és az olaj. Újra kis gyúrás, míg beszívja az olajat.
A kész tésztából golyókat, zsemléket, kifliket, bármiket formázunk.
Előmelegített sütőben 250 ºC - on kb. 5 perc alatt szép zsemle színűre sütjük.

Megjegyzés: a sütőnk nem légkeveréses, ezért én inkább 180-200ºC - on sütöm kicsit tovább (15 perc kb), így biztos átsül a közepe is.

Extra tipp: formázás után a zsömlék tetejét egy pillanatra vízbe mártom és utána magocskákba tunkolom (szezám, tök, bármi).

Lemaradt

A feketelistámról a Titanic főcímdala, most ráadásul Tóthlüszi modoroskodta bele a képembe.
Jujj. Meg szelindión úgy egyáltalán. Meg az ilyen összesítő jellegű balladisztikus izék.
Jajj, Edith Piafhoz meg aztán végképp ne hasonlítsuk Lüszikét.
A lottón sem nyertünk, kemény ez az este, még jó, hogy van muffin.

Sznob vagyok és nagyképű

Jó kis párosítás. Sznob azért vagyok, mert például amikor jött a nagy muffin-láz és mindenki azt sütött, nem voltam hajlandó. Talán egyszer, de azt is már a nagy hisztéria lecsengése után. Aztán ma Davido ebéd után felsóhajtott, hogy ő enne valami csokisat. Egész pontosan olyan csokisat, amely kívül kemény belül meg kicsit csordogál benne a csoki. Brownie, kiált fel mindenki, nade én ebben is sznob vagyok, mert van egy titkos francia receptem és az a legtutibb ebben a műfajban. Ám roppant macerás kis lényről beszélünk és miután a Körömlakkgyár most hétvégén is szívja a véremet, ezért nem gondoltam belefogni a bonyolult bűvészmutatványba. Davido sem volt rest, tovább pontosított, ezt a kompozíciót ő muffin formájában szeretné kis testébe bevinni. Átbogarásztam hát a vonatkozó szakirodalmat, lezavartam a boltba Davidót és az imént megsütöttem életem második adag muffinját. Mondhatom, addig sikerült kombinálnom a recepteket, hogy pontosan megfelel az ebéd után elsóhajtott kívánságnak. Mondhatni mámoros (mondom, hogy nagyképű is vagyok). Holnap pedig A papa szolgálati útra megy (ismét sznob).

Nem teljesen átgondolt

Hirtelen jött eklektikus zenei feketelistám:

Ha volna két életem
Dire Straits
Andreas Vollenweider
Richard Clayderman
Heaven Street Seven
Petróleumlámpa