Sznob vagyok és nagyképű

Jó kis párosítás. Sznob azért vagyok, mert például amikor jött a nagy muffin-láz és mindenki azt sütött, nem voltam hajlandó. Talán egyszer, de azt is már a nagy hisztéria lecsengése után. Aztán ma Davido ebéd után felsóhajtott, hogy ő enne valami csokisat. Egész pontosan olyan csokisat, amely kívül kemény belül meg kicsit csordogál benne a csoki. Brownie, kiált fel mindenki, nade én ebben is sznob vagyok, mert van egy titkos francia receptem és az a legtutibb ebben a műfajban. Ám roppant macerás kis lényről beszélünk és miután a Körömlakkgyár most hétvégén is szívja a véremet, ezért nem gondoltam belefogni a bonyolult bűvészmutatványba. Davido sem volt rest, tovább pontosított, ezt a kompozíciót ő muffin formájában szeretné kis testébe bevinni. Átbogarásztam hát a vonatkozó szakirodalmat, lezavartam a boltba Davidót és az imént megsütöttem életem második adag muffinját. Mondhatom, addig sikerült kombinálnom a recepteket, hogy pontosan megfelel az ebéd után elsóhajtott kívánságnak. Mondhatni mámoros (mondom, hogy nagyképű is vagyok). Holnap pedig A papa szolgálati útra megy (ismét sznob).