Pre

Doktor

House, Bubó, Davido.

A büntetőjog és a karácsony árnyékában

Ha most nagyregényt publikálnék épp, elképzelhető, hogy ez lenne a címe. Lennének benne remek fejezetek is, például a Részleges térdszalag-szakadásról való értekezés, vagy a Családi vallomások és sírások kora és természetesen a Főhős lelki vívódásai is tömött sorokat érdemelnének.
De most épp nem írok nagyregényt, szerencsére, bár örülnék, ha lenne rá időm.
Helyette viszont fenemód örülök a zsír új laptopomnak, akinek azt hiszem, Bika lesz a fedőneve.
Becézve: Bikuci.

Vasárnap

Számlagyűjtő kisiparos

Elért az év vége és hiába mantrázom, hogy engem betűkre és nem számokra szerződtettek ma délelőtt mégis egy gigantikus számlahalom tetején találtam magamat.
De ha ezen a buckán áttúrom magam, akkor talán nem kell elhatárolnom, ami még ennél is sokkal rosszabb. Értem én az Univerzum tanítását, csak nem mindig szeretem.
Amúgy suttyomban készülök a karácsonyra és áldom az internetet, csuda dolgokat el lehet már intézni.
Azért majd a nyomulást sem fogom teljesen megúszni, de teljesen célirányos vagyok és furcsa helyekre fogok menni, lehet, hogy azokon a helyeken ilyenkor rajtam kívül a madár se.
Lelki hektikám kicsit átlendült a holtpontom, azt nem állíthatom, hogy látom a jövőt, de most legalább nem temeti be a lelkemet teljesen a "mi leszek, ha nagy leszek és hogyan/miben valósítsam meg önmagam" tematika.

Kiskacsafürdik

Bokorugrás

Amikor ugranék egy akadályt, rögtön üti fel a fejét a következő. Sikeresen bejutottam a netbankomba némi logisztikával, erre jött egy telefon, hogy bizonyos cuccokat el kell hoznom bizonyos helyről lehetőleg még decemberben.
A bizonyos cuccok nincsenek igazán sokan, sem igazán kevesen, de mégis bizonyos cuccok, amelyeket mozgatnom kell és jófejségből hagytam a bizonyos helyen.
Tehát egy mini költözés projekt is elővillantotta kardfogát.
Sosem fogok odáig alacsonyodni, hogy napi zeneként a "Ha volna két életem" című hisztispasinyafogást beillesszem a blogomba, pedig erősen ez a dal jár a fejemben.
Bár a fejemben már nem kéne járjon pluszban semminek.
Ha már a fejnél tartunk, ott vannak a karácsonyi ajándékok is. Az legalább jó, hogy ott vannak, de nem tudom, mikor fognak materializálódni.
Például.

Nyál

A december a nyál hónapja. Minden kommunikációs csatornán dől és beborít mindent.
Egy kicsit lehangol, hogy ebben a buliban részben én is benne vagyok, de igyekszem elhatárolódni.
Szombaton rájöttem, hogy talán a könnyű fizikai munka tud kilendíteni jelenlegi állapotomból, meditatíve tudok például tapétát tépni és vakarni é utána jobb. Illetve közben is.
Pihentetően hat rám egy fal hosszú és megfeszített bámulása. Talán mert nincsenek rajta betűk és nem írja ki, hogy "új üzenete érkezett".
Rengeteg dolgot kéne elintéznem, de ezekbe mindig belebonyolódom és elért a hitelválság is.
A régi gépem egyrészt túszul esett, másrészt mostoha sorsát megérezve most be sem akar kapcsolni, ezért nem érem el az internetbankomat (nekem ilyen régi chipkártyás őrületem van) és nem tudom utalni az esedékes mindeneket.
Megoldási lehetőségek persze vannak, de egyik macerásabb, mint a másik.
Nem is szedálom tovább magam az ezen való gondolkodással, inkább kiteregetek, az a biztos pont.

Mindig történik jó is azért:

Legyen vidám is

Mielőtt beleszédülök a saját borongásomba...

Színre szín, számra szám

Akkor most a felvágós rész után jöjjön a közhelyes. Elengedni kéne. Ennyi. Itt ki is merül a közhely. Görcsös feszülésben van minden idegszálam rengeteg mindent kombinálva. Időt, helyet, embereket, gazdasági válságot, fekete januárt, meg mindent. Ezt így egyszerre próbálom behúrozni az agyamban. Kábé mint a számos összehúzós színezőket gyerekkoromban. Nos, nem megy. Maradnia kell tehát az elengedésnek. A trükk az, hogy ezt persze nem lehet akarni, amúgy görcsösen. Így muzsikál a közhelykör.
Píszendlávendfrítibet.