Erre elég régóta készülök, mert bizony kínos. Ilyenekért simán kirúgnak embereket, mondjuk engem most nem tudnak, de akkor is.
Szóval a munkahelyemről való eljövetelem a legenyhébb szóval is szánalmas volt.
Fájt-e? Fájt.
Fájt, hogy mindaz a közösségkovácsolási, sőt, mit ne mondjak kreatív közösség kovácsolási igyekezetem kudarcba fúlt.
Nemes egyszerűséggel.
Ilyen mondjuk még soha az életben nem történ velem.
Mindig kreatív helyeken dolgoztam, nagyon színes, de mégis kovácsolható, kooperatív társasággal.
Uram bocsá' CSAPATTAL...(Utálom a nagybetűs nagyszavakat, de itt most ez leírandó.)
El voltam én kényezteve, de ehhez szoktam, most mit tegyek...
Mindig vállalni lehetett a véleményeket, a véleménykülönbségeket, magunkat, meg úgy egyáltalán.
Most pedig egy szánalomvölgy maradt utánam, egy szánalomvölgyben dolgoztam majdnem négy évet, igaz, kreatív munkát, igaz, nagyjából magas beosztásban.
Jó lecke volt.
Amikor kicsekkoltam a sarki másik divíziótól több kedvességet és figyelmet kaptam, mint a sajátomtól.
Fejükre rágyógyult monitorral várták és nézték, ahogy óriási pocakkal hajolgatok a dobozkám fölé.
Így történt pont.
Mondom, jó lecke volt.
1 megjegyzés:
blöe.
de legalább vége. :)
Megjegyzés küldése