Hogy van nekem ilyen elvem. Hogy például nem jövök ki sosem a moziból és minden filmet megnézek a végéig. (Olyan elvem nincs, hogy nem kezdek "hogy"-al mondatot.)
Szóval lenne nekem ez az elvem. Mert mindig azt gondolom - tapasztalati úton szerzett tudás- hogy a legbénább film végén is lehet egy olyan dramatugiai duplacsavar, amitől az egész fordul egyet, neve Pál és jó lesz.
Ezzel büntizem én magam hosszú évek óta. Oké, bevallom két film volt amit eddig feladtam, egy übermegveszekedett "zsé" katóriás francia művészfilm, melyben a kispapa összeroppan, mert a felesége ikreket vár és mély depresszióba zuhan egy bababolt ikerbabakocsi osztályán, illetve egy erősen szadista produkció, amikor a főhősnő a legváltozatosabb módokon szúrkálja magát tele tűkkel.
De amúgy semmit és soha. Így esett tegnap is a Királyné nyakékével. Na, ez fájt nekem. Eleinte abban a hitben ringattam magam, hogy Hilary Swank idegesítő fejének valami mély, művészi jelenétése éspervagy oka van. De nem volt. Csak idegesített. Az egész meg didaktikusan rémes, szóval kiakadtam, pedig ünnepi ajándék volt az esti filmnézés.
A romlásba pedig egy borteszt fog dönteni éngömöt. Túl vagyok már több rend Irsai Olivéren és Ráspikopárcüvén. De a filmet még Ráspi sem tudta feljavítani.
Sallallla...Tüpptrüpp....
Az idevágó passzus:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése