Most

Hogy férjhez fogok menni majd egy történelmi pillanatban - illetve addig biztos, hogy megkérték a kezemet, izé, khmm, őőő - el kellene gondolkodjak, hogy is van ez, hogy is volt ez.
Igaziból úgy kezdődött, hogy 13 éves koromban 12 gyereket szerettem volna, 4 pasitól. Ez teljesen komoly. Azt gondoltam, egy pasiban úgysem találom meg az összes számomra fontos tulajdonságot, négyből meg már csak összejön valahogy, plusz négyen fizetik a gyerektartást a 12 gyerekre.
Szerintem tartható elmélet volt, csak kicsúsztam az időből, valamint kezdtem arra gondolni, hogy talán mégis van egy olyan, aki. Legalábbis reméltem.
Ezután Luc Bessonhoz gondoltam feleségül menni, főleg a korai filmjei miatt. Fontos, hogy meglegyen a szellemi összhang. Nemde.
De aztán egyrészt elvette azt a macskaszemű, kétméteres modellt (gyönyörű szerintem, igaza volt), másrészt meg meg is hízott csúnyán, harmadrészt már nem rendezett olyan jó filmeket, bár kétségtelenül őstehetség. Szerintem.
Besson után nem voltak konkrét elképzeléseim.
Aztán tavaly augusztusban fejen talált egy esküvői csokor, pedig nem is álltam alá.
Miután esetlen vagyok az ilyen dolgokhoz, ezért nem is annyira tudom, mit kell ilyenkor mondani.
Szóval majd szólok, ha lesz buli. Inkább ennyit mondok.