2008. július 14., hétfő

Női napozó

A napok kifejezettten sokféle népek.
Van például olyan nap, amikor hirtelen felindulásból egy vonaton találod magad Villány felé,
huszonéves fiatalokkal Cseh Tamást énekelve teli torokból, s holmi boroktól és csülköktől elfáradva csak annyit teszel hozzá azt estéhez, hogy "hiszen olyan szép nap volt".
Aztán vannak azok a napok, amikor reggel ügyeletes vagy, kint konkrétan ősz van, hatalmába kerít egy orbitális "muitvegyekfel" hiszti, nem találod a kulcsod ezért vendégek táskájából csensz pótkulcsot lopakodva, majd combos késés után beérve, mítingrohanás közepette a teádba ejted a mobilodat (Mindenki azt kérdezi, hogy sikerült. Jelzem, rém egyszerűen. Fogtam a kezemben a mobilt és a már hivatkozott kézzel fel akartam emelni a teával teli bögrécskémet. Mobil teába potty, bloggerina visít. Így történt konkrétan.), aztán leiszod magad joghurttal, majd a könyöködig csorog a friss barack leve.
Ez is nap, az is nap.
Persze ez mind semmi, a Nemzeti Vadpulyka Egyesülethez képest.

Már hívható vagyok, szereztem másik remek készüléket, de senkiről nem fogom tudni, hogy kicsoda... De csak bátran, bátran...

Stílusos és kevéssé értelmezhető zárszóként pedig álljon itt ez. Hamarost a tárcsás kajákról is értekezem, konkrétan fotóval, de addig is:

Elkártyáztam a gyenge szívem,
Suhogasd le a szoknyád hajnal,
Pálinkát lehelek rád szelíden,
Megháglak nehezen, halkan.

Jöjj, Oroszország, vodka virág,
Nevetés nékem a véred.
Pincefehérek a volgai fák,
Tejszínű szűz ez az élet.

Lebukik fejem, és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat.
Verik itt körülöttem az ősi dobot,
Szaladok, hajnal, teutánad.

Ez a csontpufogás, ez a hanti rege,
Hitemet hirdeti híven.
Katatón bálvány, légy fekete,
Hiszen elkártyáztam a szívem.

Lebukik fejem, és úgy zokogok,
Haloványul bennem a bánat.
Veretik körülöttem az ősi dobot,
Szaladok, hajnal, teutánad.

Ez a csontpufogás, ez a hanti rege,
Hitemet hirdeti híven.
Katatón bálvány, légy fekete,
Hiszen elkártyáztam a szívem.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

óóó, hogy ezt mennyit óbégattam én is!!! óóó, azok a villányi bortúrák!!! óóó....